Sziasztok kedves blogolvasók!

Tudom, rettentően régen volt, amikor utoljára billentyűzetet ragadtam és írtam arról, hogy mi újság velem. Egy csomó dolog történt velem azóta, hogy utoljára jelentkeztem, és nagyon sok minden átalakult az életemben, szerettem volna látni, milyen irányba tartanak a folyamatok. A mai blogbejegyezésemet az ihlette, hogy az evészavaros csoportban felmerült egy pár vélemény, ami engem is elgondolkodtatott. Egy betegségnek általában az árnyoldalairól beszél az ember, a nehézségekről, fájdalmakról, küzdelmekről, arról már sokkal kevesebb szó esik, hogy miért van "értelme" annak, hogy az embert próbatételek elé állítja az élet. Én hiszek abban, hogy az életünkben semmi sem történik ok nélkül, ezért eltöprengtem arról, hogy vajon én mit nyertem az anorexiának köszönhetően. A blogbejegyzéseimben eddig főleg arról olvashattatok, hogy miért volt nagyon nehéz az elmúlt három évem, de most szeretném megköszönni a sorsnak, hogy ezeken keresztül mehettem, mert sokat tanultam belőle. Sokszor ugyan néhány dolog csak utólag visszatekintve nyer értelmet, de én próbáltam összeszedni, hogy miben gyarapodott az életem a betegség hatására.

Először is, amit a legnagyobb pozitívumnak tartok, hogy úgy érzem, kicsit jobb emberré váltam azáltal, hogy végigcsináltam ezt a három évet minden szörnyűségével és szenvedésével együtt. Az anorexia előtt sokkal kevésbé voltam nyitott másokra, mások problémáira, nem néztem le azt ugyan, aki lelkileg vagy fizikailag gyenge volt, de természetszerűleg jobban vonzódtam azoknak az embereknek a társaságához, akik pörögnek, sikeresek, teli vannak energiával, árasztják magukból a jókedvet és az önbizalmat. Az elmúlt években ugyanakkor a kórházakban és máshol is rengeteg olyan emberrel találkoztam, akiket megismerve, akiknek a történeteit meghallgatva ráébredtem, hogy a felszínes és csillogó felszín mögött az élet sokkal többről szól, mint amennyit én eddig megláttam, vagy meg akartam látni belőle. Most sokkal jobban odafigyelek mások életére, lelkére, sokkal inkább törődöm másokkal, és nem csak félig unottan hallgatom őket, ha éppen nem a legpozitívabb dolgokról számolnak be, hanem együtt érzek velük, egyik-másik történetet például annyira át tudok élni én is, hogy akár sírva is fakadok, ha egy hozzám közel állót szenvedni látok. A sors egyik legnagyobb ajándékának tartom, hogy amikor már bekerültem a kórházba, akkor kezdett elmélyülni egy lánnyal a kapcsolatom, akivel korábban évekig együtt dolgoztunk, de nem beszélgettünk soha részletesebben, általában a munkáról értekeztünk. Ő azonban pont akkor, amikor én csúsztam lefelé a lejtőn, és azóta is velem van, mára büszke vagyok, hogy a legjobb barátnőmnek mondhatom, mert egy hihetetlenül értékes ember, aki már számtalan helyzetben bizonyította a kivételességét. Minden aggodalma, és mindazon lelki teher ellenére, amit mellettem látnia kellett, ő végig kitartott mellettem az elmúlt évek során, és azt hiszem itt most elsüthetem azt a közhelyet, hogy bajban ismerszik meg a jó barát. Hát ő teljes mértékben és messzemenőkig igazolta, hogy milyen az igazi barát az ember életében.

Amióta utoljára írtam, azóta nagyjából 50 kilóra sikerült híznom, és sokkal boldogabb és energikusabb lettem. Nem találtam valami titkos csodareceptet, gurut vagy a világ legszuperebb pszichológusát, azt hiszem, úgy tudnám megfogalmazni, hogy egyszerűen belefáradtam abba, hogy folyamatosan gyötröm magam, és folyton pont azt csinálom, amihez nincs kedvem, ami szenvedést okoz, ahelyett, hogy szépen engednék annak a vágynak, hogy igenis egyek, igenis erősödjek, igenis megadjam magamnak az esélyt, hogy egészséges, boldog és örömmel teli életem legyen. Szóval elkezdtem enni. Azt azért hozzá kell tennem, hogy korántsem eszem "normálisan" továbbra sem. Van néhány olyan fajta étel, amiket folyton kívánok, és az, hogy miket vagyok hajlandó megenni, továbbra is csak viszonylag kevés kajára vonatkozik, bár folyamatosan próbálom bővíteni ezt a kört. Amit az utóbbi időben nagyon kívánok, azok a fagylaltok, a péksütemények, a sós magvak, a sajt és a tej, ezeket viszont néha annyira kívánom, hogy falásrohamok törnek rám, és képes vagyok addig enni magamat, ameddig már tényleg úgy érzem, hogy szét fogok pukkanni, ha még egy falatot a számba teszek. A csokiról teljesen leálltam, de húst, meg tejtermékeket (a sajtot kivéve) illetve főtt ételt, vitaminokat nagyon keveset eszek, bár ebben is úgy érzem, hogy egy kicsit előre tudtam lépni az utóbbi időben. Nemrégen a könyvfesztiválon sétálgatva a kezembe akadt egy könyv, aminek az a címe, hogy Szüntelen éhség, Doreen Virtue írta. Az előszóba beleolvasva ez a mondat keltette fel a figyelmem: "Az étvágy kutatása először a saját, jégkrém és kenyér utáni sóvárgásommal folytatott küszködéseim eredményeként kezdett érdekelni". Hohó, gondoltam, akkor mi aztán egy csónakban evezünk. Rögtön meg is vettem a könyvet, és találtam benne egy részt arról, hogy az egyes ételcsoportok iránti sóvárgás mit fejez ki pontosan. Eszerint az olajos magvak iránti vágy a feszültséget jelzi, amikor túl sok a stressz és nincs elég szórakozás. A sajt jelentése, hogy felkészült a legrosszabbra, és nagyon kimerültnek érzi magát az ember. Vigasztalásra és megújulásra vágyik, gondolatai a félelem vagy a legrosszabb forgatókönyv körül forognak. Fáradt. A csokis jégkrémet pedig általában azok kívánják, akik félnek, haragszanak és dühösek, mert a szerelmi életük nem kielégítő, ami önmaguk hibáztatását és depressziót vált ki. Hát érdekes egy lista, azt hiszem sokat elárul arról, hogy mi zajlik éppen a lelkemben... De azzal együtt, hogy evészavarom továbbra is van, és néha iszonyatosan le tudok törni attól, hogy a tükörben most már szó szerint hájpacninak látom magam, és szégyenkezem amiatt, mert ekkora "tehén" lett belőlem, sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb vagyok. Sokkal többet tudok és könnyebben mozogni, múltkor egy pilates órára is ellátogattam, és ha minden gyakorlatot nem is tudtam végigcsinálni, a nagy része már egész jól ment. Az utóbbi időben megpróbáltam már egy kicsit futni is, minden nap gyakorlok egy kicsit, és igyekszem mindig egy kicsit messzebbre futni, mint előző nap. Az érzelmeim most már sokkal szélesebb skálán mozognak, tudok igazi örömet és szomorúságot érezni, elmúlt, felszívódott a teljes érzelmi tompaság. Van, hogy könnyre fakadok egy szomorú, vagy egy szerelmes filmen, vagy történeten, de hihetetlen boldogságot is tudok érezni, élvezem az élményeket, amik érnek. Annyi hónapnyi keresgélés után nemrégen sikeresen találtam munkát is, tehát a kinézetem javulása most már szemmel látható, és az önbizalmam - legalábbis a melóval kapcsolatos önbizalmam - egy része is visszatért, eltökélt és határozott tudok lenni, aki tisztában van a képességeivel. Június végén kezdem a melót, és már alig várom. :-) És ha már annál tartok, mit is kaptam még az élettől azáltal, hogy beteg lettem... A blogom kapcsán írt nekem nem is olyan régen egy fiú, akinek megtetszettek a bejegyzéseim, és elkezdtünk levelezni, majd javasolta, hogy ha néha magányosnak érzem magam, akkor ő szívesen találkozna velem. Ötöltem-hatoltam, hogy vajon ez mennyire jó ötlet, mert aztán a végén találkozik velem és csalódik azt illetően, hogy milyen ember vagyok és nem lesz kedve többet látni, ami biztos, hogy kudarcélményt okozott volna. Féltem tőle, hogy mit szól hozzám emberileg és külsőre is, de végül mégis hagytam magam rábeszélni. Ez volt nagyjából másfél hónappal ezelőtt, és azóta nagyon sokat voltam vele, elkezdett elmélyülni a kapcsolatunk, és "meglehetősen" boldognak érzem magam. Ő olvasta a blogomat, és pontosan tudja, miken mentem keresztül. Nyitottan és teljes empátiával áll hozzám, tökéletesen tudja kezelni a hülyeségeimet, nem szól bele abba, hogy mit, hogyan és mikor egyek, egyszerűen csak próbál a helyes irányba terelni, és vele együtt sokkal könnyebben megy, hogy olyan dolgokat is egyek, amiket már évek óta nem, és amiktől biztosan bűntudatom lett volna régebben. Úgy áll hozzám, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, türelmes és megértő, azt is pontosan tudja, hogy nem szeretném elsietni a dolgokat kettőnk között, mert még mindig rengeteg kétely és önbizalomhiány van bennem. Nehéz elhinnem, hogy valakinek tetszhet a külsőm vagy a személyiségem, és nem tart egy visszataszító, rémesen problémás szerencsétlenségnek, aki mellett semminek nem lehet örülni, mert mindig csak a gond van vele. Viszont úgy érzem, hogy amikor rám néz, és azt mondja, hogy szép vagyok, akkor komolyan gondolja, és amikor azt mondja, hogy jól érzi magát velem, akkor ezt sem "csak úgy" mondja, végül is mi értelme lenne, hogy megpróbáljon a kedvemben járni, hogyha nem kedvelt volna meg valamennyire az elmúlt másfél hónapban. Az biztos, hogy még csak másfél hónapja ismerem, de nagyon fontossá vált a számomra, rendkívül boldog vagyok mellette, és rengeteg erőt ad ahhoz, hogy menjek tovább az utamon, de azt is tudom, hogy ez továbbra is rajtam múlik. Ha esetleg úgy döntene, hogy mégsem bírja mellettem, akkor nekem továbbra is meg kell találnom magamban az erőt ahhoz, hogy folytassam a harcot az evészavarral, de ennek ellenére hálás vagyok a sorsnak, hogy véletlenül ráakadt a blogomra, mert egyébként talán sosem találkozunk - bár ki tudja...

Szóval én nagyon sokat fejlődtem, erősödtem az elmúlt három hónapban, boldog és életteli lettem, megismertem rengeteg értékes embert és új munkát is kaptam, ami óriási előrelépés ahhoz képest, hogy hol tartottam egy évvel ezelőtt. Kívánom nektek, hogy hasonló élményekben, örömben és boldogságban legyen részetek a saját utatok során, mert higgyétek el, csupa jó vár titeket akkor, ha végre ledobjátok magatokról a saját magatokra kényszerített igát, és beengeditek az életetekbe a szabadság, az öröm és a boldogság érzését azáltal, hogy nem sanyargatjátok magatokkal éhezéssel. Nem mondom azt, hogy soha többé nem süllyedhetek vissza az anorexiába, de akkor is eljutottam ismét az 50 kilós szintig, amilyen eredményre nem is számítottam, és ha bennem megvan az erő, akkor BENNETEK IS MEGVAN AZ ERŐ! Ha néha el is csüggedtek, ne felejtsétek el, hogy nagyon sokat nyerhettek azzal, ha tesztek annak érdekében, hogy levetkőzzétek a gátlásaitokat, és merjetek enni, én kívánok ehhez mindannyiótoknak sok erőt és kitartást, veletek vagyok!!! És most ezt a zenét hallgatom folyamatosan :-)